Sapkák, fejpántok

Színes sapka kötés minta

Fiatalos, divatos sapka kötése ingyen leírással és mintával, szép és egyben különleges sapkaminta, a színeket ízlés szerint válogathatjuk,  kék, züld, sárga vagy  akár rózsaszín kombinációban.

Hozzávalók a sapka kötéshez: 50 g világos kék, 50 g lila és 50 g sötét kék fonal (18% selyem, 36% gyapjú, 46% pamut, 80 m/50g), 5-ös körkötőtű.

Sapkaminta: a rajz szerint kötjük, mely a körsorokat mutatja. Folyamatosan ismételjük az 1-8 sort.

Színfelosztás: ízlés szerint.

Fogyasztás: a fogyasztásokat az alapminta 4. és 8. soraiban végezzük, 3 szemet egybe összekötve (átemelés).  fiatalos sapka minta

Sapka  kötés leírás

Kék fonallal felszedünk 76 szemet és gyűrűbe zárjuk. 3 sort patentmintával kötünk, közben az utolsó sorban egyenletesen elosztva 24 szemet szaporítunk (=100 szem). Majd az alapminta szerint kötünk, a színeket tetszés szerint állítjuk össze.

13 centire a kezdéstől elkezdjük a fogyasztást: 4 x 2 szemet fogyasztunk a leírás alapján (=64 szem), a következő 4. sorban  még egyszer megismételjük a fogyasztást. Majd a következő 4. sorban egyenletesen 10 x 2 szemet (=16 szem) fogyasztunk. A következő sorban minden szemet kettesével egybe összekötünk, a megmaradt 8 szemet összehúzzuk a dolgozószállal és a visszáján rögzítjük.

Jelmagyarázat:

fiatalos kötött sapka jelmagyarázat

Hasonló bejegyzés: sapka kötése

(5) Hozzászólás

  1. Viktória says:

    Kedves Klárila!

    Nagyon megtetszett ez a sapka és úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom vele. Leginkább az első pár sor tetszett meg a képen, hogy nem patentmintával kezdődik, de a leírásában azt írja, hogy 3 sor patentminta. Nekem úgy tűnik, hogy kifelé csak fordított szemek vannak. A képen nem látszódik a patentminta vagy a leírásában eltér kicsit a képtől?

    Válaszát előre is köszönöm,

    Üdvözlettel,
    Viktória
     

    1. Klárika says:

      Kedves Viktória,

       

      A 3 sor patentminta lehet bármilyen minta, hagyományos 1 sima 1 fordított vagy 2/2, a képen fordított kötés a patent, ha ez tetszik, akkor 3 sort fordítottan (visszáján simán) kell kötni és utána a mintát.

       

      Üdv. Klára

  2. Pardyné Fenyvesi Magdolna Hajnalka says:

    Kedves Klárika ! 

    Nagyon szépen köszönöm ! Mint említettem, bénázom még sokat ! Az azúrosat megkötöttem, szuper . ott értelmeztem félre , hogy a 16. sor után simán kötünk tovább . 🙂 ezt szó szerint vettem .A másikat is elkészítem rövidesen . Még egyszer köszönöm a segítséget !

  3. Pardyné Fenyvesi Magdolna Hajnalka says:

    Helló ! Ott kezdődnek a gondjaim, hogy a fenn lévő Fiatalos sapka leírásánál, mit jelent a satírozott kocka –  miszerint : nincs szem ….

    Leírás alapján tudok csak kötni, de ez nekem nem egyértelmű, sőt meghaladja a tudományom ! 

    Valamint a következő, a Sapka kötése elnevezésű sem világos  ! Hiszen a tetején, ahol az azsúr mi8nta befejeződik és simával kötünk tovább, ott bizonyos távolságra egymástól kiemelkedő borda minta látható . 

    Leírásban viszont nincs utalás rá . Így ez a leírás is hiányos és nem egyértelmű.

    Kérem a pontosítást, hogy kivitelezhessem, ha már megtetszett, és leírás is van hozzá !  Köszönöm 🙂

    1. Klárika says:

      Kedves Hajnalka,

      Satírozott kocka: nincs szem, ez azt jelenti, hogy csak azt a kockát nem vesszük figyelembe, viszont amint látja az 5. sorban abban az oszlopban már van szem, ez eltolódott ráhajtások miatt alakul így,.

      Ajánlom egy próbadarab kötését, én mielőtt ezt a választ megírtam volna kötöttem egy mintadarabot, és a minta séma abszolút korrekt, egyáltalán nem bonyolult, próbálkozzon.

      A kérdés további részét nem tudom értelmezni, mire vonatkoztassam, ez a sapka nem azsúrmintával készül, nem értem hol van szó arról, hogy az azsúrminta befejeződik stb.

      Remélem sikerül, ha mégsem, jelenkezzen, megpróbálom másképp

       

       

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük