Poncsók, sálak, kendők

Bogyó és levél mintával kötött körsál

Divatos kötött körsál, bogyóminta és levélminta kombinációval, leírással, minta sémával.
A körsál mérete: 94×38 cm.

Hozzávalók a kötéshez: közép vastag gyapjúfonal, 4,5-s kötőtű.
Méretpróba: 19,5 szem x 24 sor = 10×10 cm  a minta szerint.
Kötésminták:

  • Lustakötés:  színén és a visszáján is fordított szemek
  • Simakötés: színén sima szemek, visszáján fordított szemek
  • Levél minta: a B séma szerint kötjük, a rajz a munka színét mutatja, a visszáján úgy kötjük a szemeket fordítottan kötjük, az 1, 3 és 5. Sima sorban szaporítjuk a szemeket, 2 ráhajtással, a 7 sortól kezdjük a fogyasztást.
  • Bogyós levél minta: az A séma szerint kötjük, a rajz a munka színét mutatja, a visszáján úgy kötjük a szemeket, ahogy mutatkoznak. A mintaegység 30 szem és 1-1 szélszem. Egyszer megkötjük a 1-46 sort, majd még egyszer a 3-46 sort.

Körsál kötés leírás:




Felszedünk 152 szemet és lustakötéssel kötünk 6 sort. Majd kötünk 2 sort simakötéssel, miközben az első sima sorban 30 szemet szaporítunk a következőképpen: a 3 szem után az előző sorból szaporítunk 1 szemet, majd minden 5 szem után elvégezzük ugyanígy az 1 szem szaporítást (+30=182 szem).
Ezután az A séma szerint kötünk tovább, amit 6-szor ismételünk meg (33 cm).
Majd kötünk 2 sort sima kötéssel, miközben fogyasztunk 30 szemet: a 3 és 4 szemet egybe lekötjük, majd minden 5 és 6 szemet egybe lekötünk (-30=15 szem).
6 sort lustakötéssel kötünk, leláncoljuk a szemeket.
Összeállítás: elrejtjük a fonalat és zárjuk a varrást.

körsál kötésminta

Velünk Kötni Jó!

 

 

 

(2) Hozzászólás

  1. mezei krisztina says:

    Tisztelt Hölgyem !

    Nem tudom miért de a csősál jobb csavarása a leírást követve nem jön ki.

    Csak a bal oldali csavarás.

    Kérem írja meg nekem mi lehet az oka.

    Tisztelettel

    Mezei Krisztina

    1. Klárika says:

      Kedves Krisztina, nem igazán értem a problémát, a jobb oldali csavarást ugyan úgy csináljuk, csak nem balra, hanem jobbra csavarunk, a séma is ezt mutatja. de lehet nem értem a problémát

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük